Bejelentkezés

Keresés



Gyorsmenü:
Hírek
Koncertek
Zenekar
Történet
Lemezek
Tagok
Média
Fotó
Sajtó
Videó
Közösség
Vendégkönyv
Kérdések
Fórum
Mühely
Kapcsolat

Flash mentes verzió



» Üzenet írása
kék kanalas kislány
2003-03-09 20:32:17
Hejhó! jupiterkusz: nem is vagyok túlontúl szerény. Meg úgy egyáltalán nem vagyok szerény… (asszem…) :) mindezek ellenére nem óhajtom, hogy leleplezz… írtam, kicsit kivagyok… :( ááá… majdan elolvasod… jössz holnap? én beteg akarok lenni. (még van egy éjszakám ezt megvalósítani, miért érzem úgy, hogy nem fogok sikerrel járni???) bonyek: én is akarok nagyon nagyon jóóó dolgokat olvasgatni!!! (rám fér) plííííz! :) Aabye: nem kötekedés, de létezik az a fogalom, hogy „szabadság”? Csóközön: kék kanalas kislány Íme „közkívánatra” (vagyis jupi kedvéért) egy olyan novella aminek nincs rossz vége: Balla D. Károly: Három másodpercem Három másodpercem volt arra, hogy megtanuljak repülni. Még érezni véltem apám kezének melegét a hónom alatt, amint meglóbál a mélység felett, mintha még szeretetéből is sejlett volna valami ösztöneimben, pedig már elszakadtam, már elszakíttattam keze melegétől és szeretetétől, már kezdetét vette zuhanásom, a három másodpercbe szorult végtelen, a végtelenné terpeszkedő három másodperc, ég és föld között, van és nincs között, van és lehet között. Bukdácsolva, örökös forgásomba és pörgésembe szédülve zuhantam. Fülemben fütyült a sebesség, egyre magasabb hangon, egyre magasabban, aszerint, amint egyre mélyebbre értem, egyre magasabban, mert egyre mélyebbre, egyre magasabb, ami egyre mélyebb. Kinyújtóztattam végtagjaimat. A zuhanásomban szélnek tűnő mozdulatlan levegő belém akaszkodott. Rugdalóztam, rángatóztam – hasztalan. Egyre sebesebben hullottam alá a mélybe. Még két másodpercem volt, hogy megtanuljak repülni. Apám! Apám! – akartam kiáltani, de nyitott számat teletömte a szél, nem szólhattam. Már nem is láttam apámat a sziklafalon, csak szavaira emlékeztem, gesztusaira, keserűségére, amiért nem lehetett rám büszke, szégyenére, amiért rejtegetnie kellett, riadalmára, amikor megértette, hogy őneki kell kihoznia engem a sziklafokra… De apám kezének melege már kihűlt a hónom alatt, már csak zavarára emlékeztem, ahogy nem mert kezemre nézni sosem, kezemre, a semmire valóra, ujjaimra, a fogni képtelenekre, kezemre, a nyomorékra. Nyomorék kezemre, melyet most, dühömben el akarván lökni magamtól – kiterpesztettem. Vadul kapott belé a szél, csavarta, rángatta, tépázta, de megszűnt bukfencezésem: fejem az ég felé, lábam a föld felé, kezem oldalt, ég és föld között, van és nincs között, van és lehet között. Észrevettem, hogy bár zuhanok, zuhanásom nem sebesedik. Még volt egy másodpercem, hogy megtanuljak repülni. Apám! Apám! – kiáltottam volna újra, de hangom már semmiképpen nem érhetett el hozzá, hisz más világ lett az ő világa. Ők mind ismerik a tárgyak tapintását, csak az én ujjaim merevedtek tehetetlen görcsbe minden érintésre. Ők mind másak… vagy talán én vagyok más, és ez az, amit nem tudnak elviselni bennem, ezért zuhanok most örök mozdulatlanságom felé… Megpróbáltam mozgatni kezemet, szél ellenében mozgatni, csapkodni vele, evezni, magam alá hajtani a levegőt, le – fel, le – fel. Zuhanásom lassúbbodott, de közeledett, egyre közeledett a föld, tehetetlenségem sziklabölcsője, s én még mindig vergődtem ég és föld között, van és nincs között, van és lehet között. Egyre csak mozgattam kezemet, a semmire valót. Kezem szeretett csapkodni, kedvére volt a le-fel – le-fel ritmusa. Kezem, a semmire sem való, örült a szélnek. Tárgyaktól félő ujjaim rajongtak a levegőért. Észrevettem, hogy már nem zuhanok. Egy pillanatig lebegtem alig a föld fölött, az eget majdnem elveszítve. Aztán az örökös le-fel – le-fel emelni kezdett: fel, fel, fel az égbe, a földtől távolabb, fel, fel, fel és messze. Megtanultam repülni. * Egy óra múlva már alig látszott a Taigetosz.
2003-03-09 18:59:30
"Lásd, azért oly nehéz önmagunkat választanunk, mert ebben a választásban a tökéletes elkülönülés azonos a legmélyebb folytonossággal, s mert ez feltétlenül kizárja minden lehetőségét annak, hogy valami mássá váljunk, vagy inkább másvalakivé költsük át magunkat. És ha már felébred az emberben a szabadság szenvedélye – és ez a választások során ébred fel, mert a szabadság előfeltétele a választások vállalása -, akkor az ember önmagát választja, és mint üdvösségéért, úgy küzd ezért a birtokáért, és épp ez az üdvössége.”
jupi
2003-03-09 16:16:37
publikus?
bonyek
2003-03-09 12:46:41
hallod hibus olya írtam, hogy csak na.. lehet hogy holnap már nem fog annyira tecceni de most nagyon teccik.. na csók
jupiter
2003-03-08 21:12:48
leleplezzelek, te kis túlontúlszerény dög:-)???? na? akarod? eredeti,originál jupiter voltam, üzenetem csakis az originál gincinek szólott:-)
original kék kanalas kislány
2003-03-08 20:52:37
Hejhó! Na itten vagyok, csak felvettem a hajdenagyonelfoglaltember jelmezt… jupi: az utálós dolgot értem. Írtam neked. Még mindig utálsz??? :) Örülök, hogy a gyógypuszik célba értek… :) (hétfőn már egészséges állapotban írhatod meg a fizikát :P :) ) … ezt a „jupi írtam neked ímélt, hibus jobbulást, csóközön néktek (meg a többieknek is)” dolgot nem én alkottam ide, bár van egy olyan érzésem, hogy ennek már nem nagyon van jelentősége. :) … himmel: lehet, hogy a föld már visszafelé forog… nem akarsz inkább géplakatos lenni??? :) fogalmam sincs, hogy itt a hatalmas nagy csalódások közepette valaki fogja-é ezt olvasni, de az eredeti kék kanalas kislányvoltam. Csóközön :) Ez nem tetszik, csak valahogy át tudom érezni: Lélektan I. Sokan voltunk és mindannyian futottunk föl a dombon, kapaszkodtunk föl a hegyre, folyamatosan mentünk fölfelé. Izzadtságszag, emberek zihálása, menekülés… Miért? Honnan? Hová? Nem tudtam, csak mentem úgy, ahogy mások. Az idő meg csak telt, a fejemben monoton kattogás, majd észrevettem, hogy egyedül vagyok az erdő sűrűjében és vágtatok a bokrok között, a háttérben sikoltások, elhaló nyögdécselés zaja. Mindenem fájt, zsibbadt, majd megbotlottam, s erőtlenül zuhantam a földre. Feküdtem a nyirkos talajon, a halántékom lüktetett és belül egy hang folyamatosan üvöltött: Kelj fel!… Görcsösen ökölbe szorítottam a kezem, s magam sem tudom hogyan, de felálltam és elkezdtem futni. Újult erővel, de már nem ugyanúgy. Azt hittem sosem lesz vége és kezdtem újból elveszteni a reményt, amikor megpillantottam az emelkedő végét. Elkezdtem rohanni és ott voltam! Körbenéztem: sütött a Nap, az ég kéken ragyogott, hatalmas mező, mindenhol virágok. Egész valómat átjárta a nyugalom és szinte lebegtem a harmóniában. Aztán elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy vajon mi lehet odalent… Vadul kitéptem magam az öntudatlan boldogság ölelő karjai közül és a hegy széléhez mentem: lent tűz égett, benne emberi tetemek, s a hozzájuk tartozó megfáradt lelkek. Aztán kárörvendő kacaj hallatszott, és egy mély, nehéz, testetlen hang suttogott: egyedül vagy… Ez a gondolat behálózta a tudatomat, majd a mélybe vetettem magam… (ismeretlen)
2003-03-08 18:03:02
légyszives gyertek Gyöngyösre koncertezni! rég voltatok már:((
2003-03-08 18:02:58
légyszives gyertek Gyöngyösre koncertezni! rég voltatok már:((
2003-03-08 18:02:04
légyszives gyertek Gyöngyösre koncertezni! rég voltatok már:((
jupiter
2003-03-08 12:19:28
mostmeg már bonyek van keverve jupi régi beszólásaival.unbeleiveable.... szerintem az nem himel volt. most én sem jövök ide egy ideig. nem tudom, kinek nyújt ez élvezetet, de erre egy szó létezik, az pedig sz-szel kezdődik, és ánalmassal végződik b.
hibus,az egyetlen
2003-03-07 16:51:31
amúgy köbö 1 hete beteg voltam,már nem vagyok az. jup,ma trefi?tegnap is asszem odamentem hozzád. csók
azigazihibuscsakisazigazimostaztánmárkussslegyenés
2003-03-07 16:49:17
najó,amíg nem tisztul a terep és többszörösen hasadt személyem eggyé nem válik,addig itt hagylak titeket.sokszor már azt se tom,ki mit ír,még szerncse,hogy Marist ismerem úgy ahogy és tudom,mi az,amit ő ír,s mi az,amit nem. már a rílhibust is lopják!!! bazzeg..
der himmel über berlin
2003-03-07 16:42:42
nincs csók, mert az fertőző most! puszi sem! távoli üdvözlet bár bonyeknek már úgyis mindegy:-)
bosz
2003-03-07 16:41:27
én írtam az egetverő baromságot? akkor sorry:-) nekem is naggyon nagggyon tetszik, ahogy reccsenve eggyéválunk, dear ginci! tudom, most beteg vagy, úgyhogyb bizotsan írtál egy száz kb-os levelet, és én válaszolok, hogy ne unatkozzá':-) ha csak nem lógol:-) jó lenne tudni szerzőt, meg ilyesmit! te írtad? haaaaaaaaaaaaaa? cuppanat.:-) megyek frímél:-) bolyongó
bonyek
2003-03-07 16:40:24
szerintem a 2. nem himmel volt. sőt, tuti nem..
the real hibus
2003-03-07 16:39:46
bonyek4 ennyire beteg vagy, akkor miért nem maradsz otthon? ha? betegnek ágyban a helye. ahogy a bölcs doktornéni is megmondaná...
rílhibus
2003-03-07 16:38:54
a buzi duna tévé....buziknak játszunk, buzik vagyunk satöbbi az nem én voltam, hanem az egyik reinkarnációm. szép mi? már nem tudom kordában tartani őket. vagy tudjátok mi lehet még? hogy skizofrén vagyok. gina téged most szívből és mélységesen utállak:-) persze csak jó értelembe véve. (van annak jó értelme is) a többit mélben. gyógypuszik kopognak az ajtón.... ... beengengedtem őket. megjöttek.a hasukra van írva, hogy ginától. köszi gina! csóközzön minnndenkinek(de csak mértékkel, mert fertőző métely vagyok még:-) b
jupiter
2003-03-07 16:36:59
himmel ha ilyet írna, akkor visszafele forogna a föld
der himmel über berlin
2003-03-07 16:15:32
bonyek: pinkrozsaszin@freemail.hu? és a többiek? ha kell küldök mailt, hogy melyik vagyok én.
der himmel über berlin
2003-03-07 16:07:08
sőt még ez is én vagyok, hogy megnehezítsem a dolgotok, érthetetlen módon német dalszöveget másolok be: Ich steck dir die halbe Tüte Erdnußchips in deinen zuckersüßen Mund. Ich find dich in einem Comic-Heft wieder, fotografier dich bunt. Graffitis machen graue Wände lebendig, ich wünschte, ich könnt das auch. Und wie ich überleg, was ich denn wirklich kann seh ich, daß ich zu nichts taug. Kling klang, du und ich die Straßen entlang. Kling klang du und ich die Straßen entlang. Für diesen Augenblick dich in die Kamera zu kriegen haut mal wieder nicht hin. Komm und laß uns heute noch nach England fliegen, God save the Queen. An der Westküste dann die Promenade runter wo schon der Kapitän wartet. "Guten Tag, zweimal bis nach Feuerland bitte!" Das Schiff ist leicht entartet. KLing klang, du und ich die Straßen entlang. KLing klang, du und ich die Straßen entlang. Bloß von hier weg, so weit wie möglich. Bis du sagst, es ist Zeit, wir müsen aus Feuerlang zurück, nach Hause, im Wiener-Walzer-Schritt. Dadadap, dadapdadadadam, dedödemdadaum.